2009. december 13., vasárnap

PÉTERFY GERGELY

ANGELO SOLIMAN - EGY FÉLKÉSZ SZÍNDARAB

Szinopszis
1796, hét évvel a francia forradalom után. Bécsben II. Ferenc uralkodik, a francia forradalom eszméit terjesztő könyveket és szabadkőműves páholyokat betiltották, tombol a katolikus-konzervatív és rendi restauráció. Angelo Soliman, fekete bőrű bécsi szabadkőműves, a Lichtenstein-ház főkomornyikja, az egykori József császár, és a bécsi értelmiség színe-javának barátja, aki a magyar szabadkőművesekkel, így Kazinczy Ferenccel is közeli kapcsolatban volt, s aki rabszolgaként, gyerekkorában került Európába, majd kalandos utakon Bécsbe, s rendkívüli tehetségével, széleskörű tudásával, személyiségének varázsával elképesztette és meghökkentette a feketékkel szembeni negatív előítéletekkel terhelt európaiakat, hetvenkét évesen szélütésben meghal a Grabenen. Holttestét a Burg egyik kocsiszinébe szállítják, hogy kitömjék a császári Természettudományi Múzeum számára, amelynek antropológiai gyűjteményében egyéb kitömött bennszülöttek várják.

Elképzelésem szerint a darab úgy épül föl, mint Ravel Boleroja: először a holttest van a színpadon, majd egyre többen érkeznek, egyre többen vannak a színpadon, ugyanazt a dolgot egyre több nézőpontból járjuk körül.



ELSŐ FELVONÁS

Első pillanatban csak a holttest van a színpadon egyedül: a hullaszállítók kigrottak egy sörre a sarokra. Amikor visszatérnek végre, a bőrszínén és halálának mulatságos körülményein viccelődnek, bár az egyik tudni véli, hogy van egy Angelonak lánya, aki még nem tud apja haláláról, s ez lelohasztja a jókedvük. Utánuk érkezik Leopold és Wolfgang, két medikus az orvosi egyetemről, mindketten protekciós, léhűtő fickók, akiket orvos papájuk juttatott be az egyetemre. Az ő szemszögük az esettel kapcsolatban a tudálékosság és az ostobaság vegyüléke: ők már mindenféle pletykát is tudni vélnek Angeloról. Van köztük némi homoerotikus vonzalom, másnaposak, féltékenyek egymásra. Elzavarják a hullaszállítókat, akik azonban baksis reményében mégis a közelben maradnak. A következő érkező a Doktor az Egyetemről, ő végzi majd a boncolást. Az ő szemszöge a felvilágosodott tudományé, minden emberi, humánus és érzelmi tónus nélkül. Majd Franz Thaller, az udvari szobrász is megérkezik, ő felel a preparátum élethű megformálásáért. És itt következik a megírt rész:




MÁSODIK FELVONÁS

Franz Thaller – udvari szobrász
Doktor – udvari orvos
Leopold - medikus
Wolfgang- medikus
1. és 2. Segéd


A helyszín egy kocsiszín a bécsi Burgban. A holttest asztalra fektetve: az asztalon körben boncszerszámok. Franz Thaller a halotti maszk készítésével foglalatoskodik. Az orvosok és medikusok szinte tánclépésben járják körül az asztalt, és időnként a halott fölé hajolnak: egy-egy csipesszel belecsípnek, egy-egy tűt beleszúrnak, egy-egy végtagját feszegetik.

Fontos, hogy a két medikus sokkal inkább bábu, mint ember. Leginkább bábukkal kellene őket játszani.


DOKTOR
Nézzék, kollégák, a leesett állat és a bamba, a hirtelen levágott állatokéra emlékeztető arckifejezést! A szélütés szép bizonyítékai! De harctéri orvosként akár azt is rávághatnám: fejlövés! Fejlövés, amelyet a test belülről ad le, önmagára! Egészen pontosan: a test tudatos öngyilkossága, mely megkerüli a tévelygő elme által támasztott kétségeket és tétovázást, nem, kérem, ez egy végleges és megmásíthatatlan döntés, amelyet a test maga hoz meg önmaga felett. Az elmét kikapcsolja, néha már napokkal a szélütés előtt, és a páciens valóságos eufóriát él meg, mintha a mennyben lebegne, roskatag öregek valósággal szárnyalnak, az életúntak pedig önfeledten vihorásznak, igen, a szó szoros értelmében önfeledten. A test ilyenkor készíti elő öngyilkossága kellékeit, mint a pribék a maga eszköztárát. És amikor minden készen áll, nekilát a végrehajtáshoz, kikapcsolja az ereket, eltömíti a nyirkot, összeszorítja a szívet és vért pupál az agyba, egészen addig, amíg az valósággal felrobban. A test hirtelen izomgörcsbe rándul, és a halál pillanatában megmerevedik abban a helyzetben, ahogy a szélütés érte. Ebből olykor egészen meghökkentő testhelyzetek adódnak. Ez a species, mint látható, éppen sétált, jobb kezét előre lendítette, testsúlya a bal lábára nehezedett, a jobbal épp előrelépni készült, és ekkor, pikk! A múltkor egy ács egészen mulatságos pózba merevedett holttestét tanulmányoztam, ezt feltétlenül el kell mesélnem maguknak. Thaller úr, nem zavarják a bizarr történetek?

THALLER
Nekem teljesen mindegy.

DOKTOR
Nos, hát akkor talán folytatom is. Szóval ez az ács az udvari könyvtár tetőszerkezetének javításán dolgozott, amelyet a galambok megrongáltak, mert valamiért odafészkeltek, nem tudom miért, nem vagyok ornitológus. Ez az ács tehát, akiről szó van, családos ember volt, a felesége pedig igen féltékeny természetű, és állandóan az ácsunk nyomában járt. Az ácsnak persze volt szeretője, akivel az imént említett okokból csak igen elvétve, és eldugott helyeken találkozhatott, ahová az asszonyka nem tudott utánuk férkőzni, ezért aztán az udvari könyvtár tetőszerkezete ideális helyszínnek tűnt, hiszen azt még az ács is csak roppant nehézségek árán közelítette meg. Ide cipelte fel tehát a szeretőjét, gondolhatják, hogy ez is egy mulatságos jelenet lehetett, ahogy a kerek fenekű, és nem éppen sovány leányzó a pallókon és létrákon a szerelmi fészek felé mászik, de most nem ez elbeszélésem fő fonala, elejtem tehát. Szóval, mint mondtam, felmásztak a tetőbe, és ott hozzáfogtak az aktushoz, amelynek véghezviteléhez a bizonytalan helyzetben igen nehezen találtak megfelelő pozitúrát. A leányzó elhelyezkedett valahogy így, fél lábát a gerendára támasztva, kezével a tetőlécekbe kapaszkodva, az ács pedig mögötte foglalat helyet, így, félig lelógva, mint a denevér. És amikor a boldogság pillanata elközeledett, a mi ácsunk feje az imént jellemzett módon felrobbant odabenn, a test pedig megmerevedett ebben a denevérpózban. A leányzó egy darabig nem tudta mire vélni a helyzetet, aztán amikor rájött, hogy mi történt, kezét-lábát törve menekült le a tetőről, és orvosért kiáltva szaladgált a Herrengassén. Én akkor épp a Dietrichstein-palotából voltam távozóban, s így elsőként érhettem e mulatságos haláleset helyszínére. Egyébként azt még hozzáteszem, hogy a holttestet csak másnapra sikerült lehozni jelentős nehézségek árán. (közben a medikusok a professzornak kijáró alázatal nevettek, Thaller azonban nem reagált)

WOLFGANG
A professzor úr mindig annyira meg tudja nevetteni az embert! HAHAHAHAH! Jaj, nem is bírom! Jaj, a hasam!

DOKTOR
A művész úr ezek szerint nem szereti a bizarr történeteket.

THALLER
Nem az, csak azon gondolkodtam közben, hogy mi lehetett aztán a feleséggel.

DOKTOR
Hogyhogy mi lett vele?

THALLER
Hát csak így, egyszerűen. Odament-e, nem kereste-e a férjét, satöbbi.

DOKTOR
Fogalmam sincs, Thaller úr, de ez szerintem teljesen mellékes.

THALLER
Maga azzal kezdte a történetét, ha jól emlékszem, hogy volt egyszer egy ács, akinek féltékeny volt a felesége.

DOKTOR
Azért ennél valamivel választékosabban kezdtem.

THALLER
De mégiscsak ez volt a veleje.

DOKTOR
Nos, az elejének igen, de mért fontos-ez?

THALLER
Nem érdekes. Csak a végén is kíváncsi lettem volna arra a féltékeny asszonyra. Vagy maga szerint az ács akkor is a tetőben adott volna találkát, ha az asszonyka nem féltékeny?

DOKTOR
Az emberek egészen bizarr helyszíneken is koitálnak, minden különösebb ok nélkül. Na, de munkára, medikus urak! Mint látom, hamarosan kész lesz a maszk, és aztán mi jövünk! Kérem a diagnózist! Miről árulkodik tehát a holttest?

LEOPOLD
A vérkörök kóros megnagyobbodása. A fekete bőr jobban beszívja a napfényt, az artériák kitágulnak. Az orrnyílások és a szemek, valamint az ajkak, és minden egyéb testrész, amelyben a véráram különösen szapora, a feketéken már kora gyermekkorukban megnagyobbodik, túlságos melegben pedig egyenesen szétrobban.

WOLFGANG
Az egyenlítő környékén éppen ezért, mint a minap egy tudós utazó feljegyzéseiben olvastam, amikor tudásszomjammal már végképp nem tudtam mit kezdeni, szóval e könyv szerint, amelyet, mint mondottam volt, egy tudós utazó írt, a vademberek csupán tíz-tizenkét évig élnek, majd szélütésben hirtelen elpusztulnak, miközben a napon ácsorognak. Gondolkodásukban és kultúrájukban ezért csak a gyerekjátékokig, gyerekmondókákig jutnak el, mert előbb elpusztul a népesség kilencven százaléka, semhogy a felnőttkort elérné.

DOKTOR
A speciesen jól látható, mit tesz a feketékkel az északi klíma: jó, bécsi teleink e példány életét jelentősen meghosszabbították, a felnőttkor szellemi érettségét ennek ellenére persze nem sikerült elérnie.

THALLER:
(LEOPOLDhoz) Adja ide legyen szíves az a rongyot. Nem akarom, hogy belefollyon a fülébe a gipsz.

LEOPOLD:
Mért baj az?

THALLER
Nem szeretem, ha belefolyik.

LEOPOLD (odaadja a rongyot)
De az orrába már belefolyt.

THALLER
Ledugóztam.

LEOPOLD
Ja…

THALLER
Nem jó ez a rongy. Túl vastag, szöszös.

LEOPOLD
Itt egy szike.

THALLER
(méltatlankodva néz a medikusra). Ez viszont éppen jó lesz.

Kiveszi az LEOPOLD zsebéből a zsebkendőjét.

LEOPOLD
Ez selyem, uram.

THALLER
Jól van már, ne aggódjon. Csak egy kis gipsz. Majd kimosatja.

LEOPOLD
Használja a saját zsebkendőjét, amikor egy fekete hulla fülét pucolja.

THALLER
Ez nem egy hulla, Medikus úr. Ez nem egy hulla. Ez itt egy műalkotás!

WOLFGANG
A természet remekműve…

THALLER
Szarok a természetre.

DOKTOR
Maga csinálta azt a szent Kristófot a Mária-templonál, igaz?

THALLER
Baja van vele?

DOKTOR
Nics vele semmi bajom.

THALLER
Megfogná a fejét egy pillanatra?

Doktor int az LEOPOLDnak.

DOKTOR (WOLFGANGhoz)
És hogy van az édesapja?

WOLFGANG
A bajor választó szolgálatában áll még mindig.

DOKTOR
Feltétlenül említse majd meg neki legközelebbi levelében, hogy üdvözlöm.

WOLFGANG
Nem fogom elfelejteni.

THALLER (LEOPOLD rángatja a fejet)
Mit csinál? Le akarja tépni a fejét?

LEOPOLD
Ennek már nem fáj.

THALLER
Miért olyan biztos benne?

WOLFGANG
Ne vicceljen már velem, drága mester.

THALLER
Ez most itt egyelőre még nem boncolás. Ez itt még a művészet. Amikor átadom maguknak a testet, úgy bánnak vele, ahogy a lelkiismeretük diktálja.

LEOPOLD
Ettől függetlenül, kedves mester, talán joggal várunk el öntől némi természettudományos realitásérzéket. Ez itt egy holttest, halott anyag, csakúgy, mint a kő, amellyel ön dolgozik.

THALLER
Tévedés! Hatalmas tévedés!

DOKTOR
Kedves mester, ön, mint udvari szobrász, nyilván kitűnő szellemi álapotnak örvend, hiszen a császár másképp nem tartaná a szolgálatában. Nagyon kérem, pusztán a játék kedvéért, vagy csak azért, hogy egy tapasztalatlan fiatalembert zavarba ejtsen, ne mondjon olyasmiket, amely ebbeli megyőződésünkben megingathatna.

THALLER
Eszem ágában sem volt a tapasztalatlan fiatalembert bármilyen szempontból zavarba ejteni. Mindössze arra figyelmeztettem, hogy ostobaságot mond. Legyen szíves a fejét még magasabbra egy kicsit…

LEOPOLD
Nem bírom már tartani! Különben is, hol van a segédboncmester?

DOKTOR
Ma nem jön.

LEOPOLD
Hogyhogy nem jön?

DOKTOR
Kimentette magát.

LEOPOLD
Nyilván megint részeg.

DOKTOR
Most nem az. Csak ismerte ezt az embert, és nem volt hajlandó részt venni… a mi kis vállalkozásunkban.

THALLER
Mért, maga részt akart venni benne?

DOKTOR
Én nem mondhatok elent a császár óhajának. Ha azt akarja, hogy a természettudományi gyűjteménye egy kitömött négerrel gazdagodjék, akkor nekem kötelességem engedelmeskedni.

THALLER
Akkor csak engedelmeskedjen kedvére, doktor.

DOKTOR
Egyébként is, e különleges példány orvosi szempontú tanulmányozása a tudomány nagy hasznára fog válni.

THALLER
Egyéb indokok?

DOKTOR
Mért, maga mit csinál?

THALLER
Próbálom menteni a menthetőt. (Leopoldhoz) Tartsa már normálisan a fejét!

LEOPOLD
Nem bírom, és kész! Már teljesen begörcsölt a kezem!

WOLFGANG
Jó, majd én segítek.

THALLER (Wolfganghoz, aki átveszi Leopold helyét)
Kicsit fordítsa erre, különben szétkenődik az egész.

DOKTOR
Legjobb tudomásom szerint maga épp kitömni készül ezt a hullát.

THALLER
Angelo Solimannak hívták.

DOKTOR
Teljesen mindegy, minek hívták, nem mint Angelo Solimant tömi ki, hanem mint egy feketét.

THALLER
Hagyjon már ezzel a kitöméssel! Megőrzöm az alakját és az arcát a jövőnek. Hogy az ostoba és arcátlan köznép miként nézi, az nem érdekel. Aki számít, az mindig tudni fogja, hogy hol keresse Angelo Solimant.

DOKTOR
Furcsa ember maga.

Leopold és Wolfgang röhögnek.

THALLER
Mi olyan mulatságos? Segítsenek levenni. Az állánál feszítse egy kicsit. De ne annyira! Eltöri!

LEOPOLD
Itt már lejött.

THALLER
Na most próbáljuk egyszerre.

WOLfGANG
Azt mondta a mester, hogy egyszerre! Mit kapkodsz!?

LEOPOLD
Nem kapkodok!

WOLFGANG
Akkor a kezed remeg.

LEOPOLD
Mért remegne a kezem? Nem én kurváztam egész éjjel!

WOLFGANG
Te, én agyon csaplak…

THALLER
Megállj! A magánügyeiket majd elintézik később Tegyék ide azt a maszkot!

Körbeállják a maszkot.

THALLER
Ó, a fene egye meg.

DOKTOR
Ennyit az örökkévalóságról.

THALLER
Ne idegesítsen már! Csak egy kicsit eltorzult az arc!

WOLFGANG
Az előbb még nem vágott ilyen grimaszt.

THALLER
Mert össze-vissza rángatták a fejét!

DOKTOR
Ahhoz ennek semmi köze. Az izomgörcs miatt van. A melegedő gipsz még jobban eltorzította a vonásokat. Az izomrostokban felélénkülnek a nedvek, amelyeket ráadásul már apró buborékokban a gázok is dúsítani kezdenek, a gázok mennyisége óráról órára nő, lassan felpuffasztja a testet, mígnem szétrepeszti a bőrt, és az egész…

THALLER
Ez így használhatatlan.

DOKTOR
Akkor majd megcsinálja emlékezetből.

Thaller kérdően néz rá.

DOKTOR
Most mit bámul, mester. Ismerte, nem?

THALLER
Ismertem.

DOKTOR
Hát akkor!? Ismerte, emlékszik az arcára, gyerekjáték az egész.

THALLER
Sose dolgoztam emlékezetből.

DOKTOR
Hát ez remek. Az udvari szobrász, aki képtelen emlékezetből elkészíteni egy portrét.

THALLER
Talán maga képes volna emlékezetből operálni?

DOKTOR
Azt hiszi, most valami okosat kérdezett, igaz? Én, kedves Thaller úr, akár behúnyt szemmel is megoperálok magának bárkit.

THALLER
Remélem, sose leszek a betege.

DOKTOR
Nem vagyok az elmekórtan szekértője. Ne sértődön meg! Most ne.

THALLER
Van egy portré róla. Igaz, hogy vagy negyven éve készült.

DOKTOR
Hát akkor meg ne aggódjon. Arról szépen korrigálja, amit kell.

THALLER
Doktor! Nem tudna valamit csinálni, hogy kicsit visszarendeződjenek a vonások?

DOKTOR
Jól jönne most magának az orvostudományból néhány csipet, igaz?

THALLER
Kérem, doktor…

THALLER
Tudja, mit nem értek, Thaller. A császár kifejezett óhaja, hogy ez a példány a trópusi állatok preparátumai között saját fajának jellegzetességeit demonstrálja. Akkor mit akar maga attól az arctól? Széles orr, vastag ajkak, szűk homlok, és kellő méretű fallosz, ennyi. Akár mibe fogadok, hogy fűszoknya is kerül rá, meg valami tolldísz a fejére.

THALLER
Nem tudom, doktor. De nézze meg: akárhogy is, a teste szép. Arckifejezése gondolkodó emberre vall, amit sajnos a kész preparátumon elvileg nem őrizhetek meg.

LEOPOLD
A maszkon talán elvész az eredeti arc rajzolata?

WOLFGANG
Szép test! Gyönyörű test! Mért nem láttam én eddig ezt az embert?

LEOPOLD
Mert ki sem dugod az orrod a kuplerájból, azért!

WOLFGANG
TE meg állandóan a saját seggedben hordod az ujjad!

LEOPOLD
Te szaros, te! Száradjon le a tököd!

DOKTOR
Elég legyen, ördögfattyak!

THALLER
Nem a maszk az oka. A császár személyes óhaja, valóban, hogy ez a test fajának jellegzetességeit legyen hivatott bemutatni. Az arcát ezért kénytelen vagyok elméletileg némileg elváltoztatni. A vadember nem nézhet a szemlélőre egy filozófus arckifejezésével.

LEOPOLD
Mi egy filozófus arckifejezése? Talán más izmok alkotják az arcát? Az orra nagyobb? Vagy a szeme más? Képzelgésnek tűnik, amit mond.

DOKTOR
Csalás! Nem képzelgés, csalás! Köztudott, hogy a művészek modelljei, akikről a történelem hőseit, vagy a szenteket mintázzák, többnyire a legalantasabb személyek, akik a testük áruba bocsátásával keresik a kenyerük.

THALLER
Ne fellengzősködjön, doktor. Maga a legalantasabb szervekben keresi az embert.

DOKTOR
Mért lenne alantasabb egy máj egy arcnál? Én mindig az adott személyt boncolom, maga viszont hazudja az arcot. Maga azt mondja, hogy Homérosz, én azt mondom, hogy egy vak részeges a dómlépcsőről.

THALLER
Őfelsége portréjáról is ez a véleménye, amit alig két éve volt szerencsém elkészíteni!?

DOKTOR
Ne terelje el a szót. Egyébként, ha már őfelsége porréjánál tartunk, amit magam is láttam, az a véleményem, hogy jól betanult arcrészletek egymáshoz illesztéséből áll, és miközben valamennyire valóban hasonlít a császárra, nem nevezhető a császárral azonosnak. Tehát igen, ismét csak: hamis orrok, állak, szájak fülek és szemek, végső soron semmi egyéb, mint álarc.

THALLER
Akkor ez a maszk itt micsoda? Nem azonos-e az arccal? És hogy lehet az, hogy nem látják rajta a gondolkodás és a szenvedés hagyta nyomokat?

DOKTOR
Nem csoda, hogy megcsalja a szeme, hiszen maga is, Thaller mester, csak azt hajlandó látni, amit látni akar. Mi ezen az arcon nem látjuk, mert nem láthatjuk a gondolatokat, mint ahogy a lelket sem látjuk, amikor érkezik és eltávozik. Annak meglátásában megint mások járatosak.

LEOPOLD és WOLFGANG:
(miközben körbetáncolják a holttestet) Izmok! Szövetek! Nyák! Fluidum! Éter! Mercurius! Sulphur! Lószar!

Segédek érkeznek és egy fából készült testet hoznak, amelyről hiányzik a fej.

THALLER
Na végre! Ide tegyék! Ide balra! Mi tartott ennyi ideig?

SEGÉD 1.
Nem volt elég a hárs, amelyet Fuzik úr rendelt. A lábat ezért tölgyből pótoltuk.

SEGÉD 2.
De meg lehet nézni, teljesen egybedolgoztuk. Gyakorlatilag semmi különbség.

SEGÉD 1.
Végig fel van polírozva. Be is pácoltuk.

SEGÉD 2
Ilyen jó feketére, hogy ne üssön el a bőrtől.

THALLER (mérőszalagot vesz)
Na nézzük.

DOKTOR (WOLFGANGhoz, aki már szikével nekilátna a holttestnek)
Mit csinál! Ez nem sima boncolás! Előbb le kell nyúzni!

WOLFGANG
Mért nem hívnak akkor egy állatpreparátort?

LEOPOLD
Társadalmi státuszommal nem egyezik, hogy megnyúzzak egy feketét!

WOLFGANG
Nemes hivatásom nem ezért tanulom fáradtságos verejtékkel!

THALLER
Barmok! Ez húsz centivel magasabb!

SEGÉD 1.
Nem tehetünk róla. Ez volt megadva. Százkilencven centiméter.

THALLER
És ki adta maguknak ezt a számot, mi? Én tegnap átvittem az adatokat, azon száhetven centi volt.

SEGÉD 2.
Reggel behivatta Fuzik urat Königsegg báró, és arra utasította, hogy az általa megadott méretek szerint készítse el a bábut.

THALLER
De hát ezt meg hogy a jó istenbe képzelik? Honnan vegyek most még húsz centit?

SEGÉD 2.
Engedelmével… Fuzik úr azt üzeni, hogy esetleg lábban tessék csalni egy kicsit. Hosszabbra csináltuk a lábát, hogy fent ne legyen baj. Fent egy kicsit kell már csak nyújtani. A Fuzik úr azt mondta, hogy gyakran csinálta már ezt szarvasokkal meg vaddisznókkal, amelyeket a Császár őfelségének volt szerencséje elejteni, és történetesen nem voltak eléggé termetesek. És még azt üzente a Fuzik úr, hogy a izé, a …

SEGÉD 1.
Nyúl.

SEGÉD 2.
Ja, igen, hogy egyszer egy meglehetősen apró nyulat, amelyet a trónörökös őméltóságának volt szerencséje elejteni, egészen kutyaméretűre sikerült nyújtani.Csak a bundája volt egy kicsit ritkásabb, de annyi.

SEGÉD 1.
Szóval ne tessék aggódni a művész úrnak.

SEGÉD 2.
A láb a lényeg. Ott lehet a legtöbbet elcsalni.

SEGÉD 1.
Tessék csak a nyúlra gondolni.

THALLER
Tűnjenek el a francba! De azonnal! Várjanak! Van maguknál fűrész?

SEGÉD 1.
Nincsen.

LEOPOLD
Itt van egy. Csontfűrész. De a fát is simán viszi.

SEGÉD 2.
Mielőtt valami meggondolatlanságot tetszik művelni, fetétlenül tessék konzultálni Königsegg báróval…

THALLER
Tűnjenek már el! Na!

Segédek eliszkolnak.

THALLER
Nem elég nagy a császárnak! Nem elég magas neki! Ne csináljak neki esetleg agyarakat? Vagy karmokat? Esetleg még egy majomfarkat is ráilleszthetünk!

DOKTOR
Ne tegyen úgy, mintha ez lenne a dologban az egyetlen rendkívüli, Thaller úr. Ha már elvállalta, hogy kitömi, az a húsz centi ide vagy oda már tényleg nem számít. Bizonyos fokig, ha belegondol, sokkal jobb, ha nem lesz a végén felismerhető. Ha jól tudom, vannak hozzátartozói, barátai a városban. Jobb ez így mindenkinek. Felejtse el azt a maszkot is. Olyan néger lesz, mint a többi.

LEOPOLD
Egy kicsivel esetleg magasabb.

WOLFGANG
Húsz centi, az tényleg nem a világ.

THALLER
Miről beszélnek, emberek!? Én egy szobrot készítek, mert szobrász vagyok, nem pedig preparátor, aki a főhercegi nyusziból vadállatot csinál!

DOKTOR
Neveze, ahogy akarja, a munkáját. De mi elkezdjük a miénket, mert a hulla már megint puffadt egy, hát, nem is keveset. A belső részeket haladéktalanul el kell távolítanunk. Aztán eltávolítjuk a bőrt magának, és már itt se vagyunk. A húsz centijével meg annak számol el, akinek csak akar.

THALLER
Én akkor is megcsinálom ezt a rohadt lábat akkorára, amekkora a szerencsétlené életében volt.

DOKTOR
Medikus urak, munkára! Fordítsák a hasára!

WOLFGANG
Nahát, ez tényleg marha fekete.

DOKTOR
A szívkamrákra különösen kíváncsi vagyok.

Thaller mér és fűrészel.

DOKTOR
Biztos jó lesz ez így, Thaller? Vagy nagyon unja már az udvari szobrász címet?

THALLER
Hagyjon engem békén a fenébe. Trancsírozzon csak.

DOKTOR
Azért vegye magát képzeletben egy pillanatra kívülről szemügyre, mielőtt máson tölti ki a mérgét. Mért nem mondott nemet az elején?

THALLER
És maga mért nem mondott nemet?

DOKTOR
(Leopoldhoz) Fogja már rendesen azt a szikét! (Thallernek) Hogy mért nem mondtam nemet? Mert érdekel a dolog, azért. Én is ismertem ezt az embert, nem csak maga. Beszélgettem is vele, nem is egyszer. Igaz, az még jó régen volt. Korántsem tartottam olyan nagyra, mint egyesek. Felfuvalkodott piperkőc volt. És roppantul érdekel főleg a szív belső szerkezete. És ha a medikus urak hajlandóak lesznek végre kiemelni, rögtön el is teszem ebbe a formalinba, aztán majd ráérő időmben szépen áttanulmányozom.

WOLFGANG (miközben beleket pakol ki)
Mért, ki volt ez a néger?

DOKTOR
Nem mindegy az maguknak? Óvatosan a májat! Huh, de szép!

LEOPOLD
A Lichtenstein herceg szeretője volt. A nagyfarkú Angelo.

WOLFGANG
A főhercegi buzi!

LEOPOLD
A csokifaszú díszmajom!

THALLER
Soha nem volt a szeretője!

DOKTOR
Hát, az anus alapján, kedves mester, én inkább nem mondok semmit.

THALLER
Egy arcból képtelen olvasni, de egy segglyukból mindent megmond?

DOKTOR
Ez remek! Ha nem lenne már családi jelmondatom, esküszöm, ezt megvenném magától! (medikusokhoz) Ott hajtsa le szépen a bőrt, hogy hozzáférjünk a szívhez. Vágja át a bordákat. Thaller úr, a fűrészt legyen szíves…

THALLER
A fene egye meg, felemás lett.

WOLFGANG
Ha ezt Königsegg báró meglátja…

THALLER
Hagyjon már a bárójával! Königsegg báró foglalkozzon csak a tapírokkal meg a vízidisznókkal, meg a jó ég tudja még mikkel, amivel megtölti a természettudományi termeket. Múltkor kellett volna egy kakadu, de csak a feje, hogy negatívat vegyek róla, és nem adta oda, mert hogy bepiszkolom... Itt a fűrésze!

DOKTOR
Fogja, medikus úr. Kezdje. Ne ott! Ott a legvastagabb. Kezdje itt a vese fölött. Nagyon jó… nagyon jó, már látszik a szív. Ne tolja mélyre a fűrészt, mert még megsérti nekem…

THALLER
Volt valahol facsapom. Meg enyv is, hoztam pedig magammal reggel, csak úgy megszokásból…

WOLFGANG
Itt a szív! (leejti)

DOKTOR
Az istenit magának, medikus!

WOLFGANG
Bocsánat… én igazán nem… csak olyan csúszós volt… Letörölöm….

LEOPOLD
Persze, csúszós!

DOKTOR
Ne törölgesse! Adja már ide!

WOLFGANG
Bocsánat… kicsit rosszul lettem…

LEOPOLD
A puncs, Wolfgang! A puncs!

WOLFGANG
Ne is mondd…

LEOPOLD
Meg a Stefiben fülig, mi? A nagy, zaftos, vörös Stefiben!

WOLFGANG
Fúj, ne is mondd!

Wolfgang öklendezik.

DOKTOR
Nézze, Thaller! Milyen pompás, szerv, micsoda műremek! Úgy látom, tökéletesen egészséges!

Leopold Wolfgangot gyötri.

LEOPOLD
Öklendezz csak, kutya! Te , bűnben fetrengő, te mocsok, te, most is nőstényszagtól bűzlesz!

Összeverekednek, egymáson hemperegnek.

WOLFGANG
NE bánts! NE báns! Ne, a fülem ne! ÁÚÚÚ! Majdnem leharaptad te hülye!

LEOPOLD
Úgy kell neked, szar alak!

Thaller hozzájuk vágja az egyik lábat.

THALLER
Takarodjanak inkább enyvért meg facsapért!

DOKTOR
Nekem meg hozzanak egy liter portóit. Ezt megünnepeljük!

WOLFGANG
Igenis… Bocsánat, professzor úr…

DOKTOR
Na, tűnés már! Egy-kettő!

Wolfgang és Leopold eloldalog egymást lökdösve és csípkedve.

DOKTOR
Nos, ezzel megvolnánk, Thaller. Most, hogy nincs itt ez a két lókötő, nekilátok végre a nyúzásnak. Volna szíves segíteni?

THALLER
Csinálja egyedül. Ez nem való nekem.

DOKTOR
Pedig nem szép dolog viszolyogni bármitől, ami emberi.

THALLER
Embertelen, amit itt művelünk.

DOKTOR
Ugyan már! Magát túlságosan is leköti a felszín! A felületen reszkető fény, a dolgok legkülső burka. Ami fontos, az itt van, bent a bőr alatt, az anyag sötét mélyén, a belek bordó alagútjaiban, a vénák fekete örvényében, az izmok és a csontok belsejében. Az igai szépség, az igazi tudás ez, Thaller mester! Amikor benézünk a fátyol mögé!

Felemeli a már félig lenyúzott bőrt.

DOKTOR
Legalább tartsa, amíg húzom!

THALLER
Na jó. Csinálja.

DOKTOR
Várjon, itt alá kell egy kicsit metszeni… a hónaljnál nagyon rugalmas, de vékony a bőr, nem szabad rángatni, mert aztán foldozhatja napokig. Na, most tartsa! Finoman! Ez az! A hátáról már lejött. Most fordítsuk meg.

THALLER
Mért ilyen az arca?

DOKTOR
Amíg hason feküdt, odaáramlott az alvad vérből kivált nedv, ettől duzzadt meg ennyire.

THALLER
Olyan, mintha össze lenne verve.

DOKTOR
Igaza van. Nem is tudja, mennyire igaza van. Ezek a dudorok, de az összes, amit csak lát, egykori érintések és ütések nyomai. Ahol a begyógyult bőr és izmok megcsomósodtak, és most kétszeresen kiengednek. Ezek a nagyok itt mind pofonok, rúgások, vagy csak amikor egyszerűen beverte a fejét az ajtófélfába vagy a szekrény sarkába.

THALLER
Milyen nagy dudor van ott a fején. Egészen körbefut.

DOKTOR
Roppant különös… Mintha valami abroncs nyoma volna.

THALLER
Rabszolgakereskedők rabolták el az otthonából, még gyerekkorában. Talán valami olyasminek a nyoma, amivel fogva tartották. Rabszolgakereskedő-hajókon láttam ilyet.

DOKTOR
Mikor járt maga rabszolgakereskedő-hajón?

THALLER
Sziciliában töltöttem néhány évet fiatal koromban. Ott láttam néhány spanyol hajót, amelyeket még Lobkowitz herceg zsákmányolt a háborúban.

DOKTOR
Remek. De ez nem feltétlenül abroncs, sőt. Lehet akármi. Egy sokáig hordott szűk kalap például.

THALLER
Én csak turbánban láttam.

DOKTOR
Hát persze! Az a kanárisárga turbán! Amely néhány éve még az idióta József császár mellett is olyan gyakran feltűnt! Meg a titkos gyűléseken, ahová az istentelenek fehér keszyűben siettek!

THALLER
Mióta védelmezi a hitet, doktor?

DOKTOR
Hagyjon már engem békét! Tartsa inkább!

THALLER
És ezek a foltok itt a mellkason? Ezek nincsenek megduzzadva, csak halvány elszíneződések.

DOKTOR
Különös lenyomat a test. Meg hát a bőr is furcsa jószág. Vannak emberi bőrök, amelyek egészen különleges emlékezőképességgel bírnak. Mások bőre pedig tompa, mélakóros, néha szinte egyenesen gyengeelméjű. Némely bőrök évekig emlékeznek egy érintésre is, mások az ütést is elfelejtik másnapra. De vannak olyan bőrök is, amelyek egyeteln érintést, még csak egy simogatást sem tudnak soha elfelejtni, és ezt a titkos emlékezetüket a megsemmisülés előtt egy időre láthatóvá teszik. Kin egy-két perc, csak egy átfutó, halvány pír, amit észre sem vesznek a siratók, kint pedig egész hurkák, hólyagok és kelések, amelyek undort keltenek.

THALLER
Talán ezért is fekete.

DOKTOR
Hogy érti ezt?

THALLER
Ezért fekete a bőrük. Mert az emlékezetet hosszú nemzedékek óta átörökítik.

DOKTOR
Akkor valamikor a középidőkben foltosak lettek volna, mint a tehén. De erről nincs adat.

THALLER
Adat! Adat! Ez a maguk istene.

DOKTOR
Ezek a foltok itt a mellkasán alighanem érintések. Könnyed, lágy érintések.

THALLER
Szerelmes érintések.

DOKTOR
Nevezze, aminek akarja.

THALLER
Vannak köztük egészen aprók.

DOKTOR
Gyerekkéz. Nézze, itt egy egész tenyér.

THALLER
Milyen pici. Alig negyede az enyémnek.

DOKTOR
A lánya talán.

THALLER
Igen, talán Josephine. A francia özvegy lánya.

DOKTOR
Aki elől kénytelenek voltunk ide bújni, és aki most alighanem kancellária valamennyi ajtaján bezörget, hogy adják vissza neki az apja testét.

THALLER
Szegény bolond lány.

DOKTOR
Francia vér feketével keverve, ez talán a legrosszabb.

THALLER
Nézze. Most ez a kis tenyérnyom rajzolódik ki a legélesebben. Hogy ivódhatott bele ennyire ez az érintés?

DOKTOR
Ez nem szakmai kérdés.

THALLER
Egy fontos pillanat emléke.

DOKTOR
Nos, lehet.

THALLER
Nézze! Egyre több tűnik elő!

DOKTOR
Kéznyomok, ujjak, kicsik és nagyok. Keskenyek és teltek, gömbölydedek és szikárak. Lerágott körmök és reszelt saskarmok.

THALLER
Sok nő szerette.

DOKTOR
És sok férfi.

THALLER
Egyetlen, hatalmas térkép az egész test.

DOKTOR
Hatalmas térkép, amely sokkal nagyobb birodalmat ábrázol, mintsem valaha is felfoghatnánk. Na, tartsa, legyen szíves.

THALLER
Várjon még egy kicsit.

DOKTOR
Mit csinál?

THALLER
Gyorsan lerajzolom. Csak néhány perc…

DOKTOR
Figyelmeztetem, hogy az ábra folyamatosan változik.

THALLER
Mindegy, csak a nagyját… Fordítsa egy kicsit az ablak felé, így nem látom eléggé…

DOKTOR
Ez aztán tényleg teljesen felesleges. Még ha az arcából meg is őrizhet néhány vonást, bőrének ezt a titkos térképét biztosan elveszíti.

THALLER
Igen. Végülis csak foltok. Mint egy összefogdosott üveg.

DOKTOR
Kétségbeesett és hiábalvaló kísérlet ez, Thaller, hogy a mulandódt megmentse, átplántálva egy kevésbé mulandóba.

Wolfgang és Leopold visszaérkezik. Részegek.

WOLFGANG
Ó, te édes drága egy barátom, én annyira-annyira szeretlek!

LEOPOLOLD
Csssssssssss! Maradj már csöndben! Itt a professzor!

WOLFGANG
Kicsoda?

LEOPOLD
Maradj már csöndben. Húzd ki magad, katona! Úgy állsz, mint aki a gatyájába szart!

WOLFGANG
Te, édes egy komám, mondd csak, ki ott a a két majom, aki egy néger babát öltöztet?

LEOPOLD
Fogd már be a szádat, Wolfgang!

WOLFGANG
Pfúj! És ráadásul milyen büdös! Beszart a baba! Összeszarta magát!

Leopold hasba vágja, Wolfgang összegörnyed. Leopold közelebb jön.

LEOPOLD
Professzor úr, tisztelettel… meghoztuk az enyvet, a facsapot és a portóit.

DOKTOR
Maguk bűzlenek a rumtól!

LEOPOLD
Épp csak egy csöppet ittunk, hogy ne remegjen a kezünk.

THALLER
Hol az az enyv?

LEOPOLD
Wolfgang! Hol az enyv!

WOLFGANG
A seggedben!

LEOPOLD
Agyonütlek, te rohadt!

WOLFGANG
Itt van valahol a zsebemben, na!

LEOPOLD
Add ide! A csapot is! Te fing! Te szarzsák! Szard csak össze magad! Te anyaszomorító! Kurvapecér! Tessék, Thaller úr!

THALLER
Na végre.

DOKTOR
Tűnjenek el, medikus urak. Holnapig nem akarom látni magukat!

LEOPOLD
Látod, te kaka! Most miattad elzavar minket a professzor úr! Pedig mennyit nevettünk a viccein!

WOLFGANG
Hazavinnél? Nem látok.

LEOPOLD
Dehogy viszlek! Másszál csak egyedül! Leszarlak, tudod? Lefoslak! Leszarlak!

DOKTOR
Vigye haza, Leopold! De most már tűnjenek el!

LEOPOLD
Igenis, professzor úr! Szolgálatára! Volt szerencsém, professzor úr!

THALLER
Tűnjenek már el a nyavajába! Na!

Kirúgdossa őket az ajtón.

THALLER
Honnan szedi az ilyen férgeket?

DOKTOR
Kollégáim fiai. Nem mi választottuk őket.

THALLER
Nagy csapás egy ilyen gyermek.

DOKTOR
De nem a legrosszabb.

A lábbal vacakol.

THALLER
Na, így már egész jó lesz. Kicsit felemás, de majd megoldom. Majd később megoldom.

DOKTOR
Az örökkévalóság apró asszimetriái. Egyébként nem egészen véletlen.

THAlLER
Micsoda?

DOKTOR
Ez a dolog a lábbal. Hogy nem lett egyforma.

THALLER
Persze, mert dühös voltam és elmértem.

DOKTOR
Nem úgy értem. Most egy kicsit a maga nyelvén beszélek.

THALLER
Beszéljen.

DOKTOR
A halálban nem marad egyforma a két láb soha. Az egyikkel mindig történik valami. Még nem láttam halottat, amelynek mindkét lába sértetlenül szállt volna a sírba.

THALLER
Miért?

DOKTOR
Fene tudja. Talán sorozatos véletlenek, amelyek egy életen át végigkísérnek.

THALLER
Elég különös véletlennek tűnik.

DOKTOR
Akkor is. Az egyiknek a hullaszállítók ütik be, a másiknak még közvetlenül a halála előtt lesz valami baja, a harmadikat megrágják a patkányok, a negyediknek lehull a körme, és így tovább, végtelen változatosságban. És ezt már végképp nem lehet megmagyarázni.

THALLER
Akkor most én is ennek a kifürkészhetetlen erőnek az eszköze voltam.

DOKTOR
És még mennyinek, Thaller úr. És még mennyinek!

THALLER
Nyissa ki azt a portóit, doktor.

DOKTOR
Vegye már ki a zsebemből, legyen szíves. Csupa lucsok a kezem.

THALLER
Poharat nem hoztam.

DOKTOR
Jó lesz így az üvegből. Húzza csak meg.

THALLER
Nem rossz. Határozottan nem rossz. Tartsam magának?

DOKTOR
Tegye már meg. Nem akarom ilyen kézzel megfogni. A szívre!

Doktort megitatja Thaller. Doktor fejével jelzi, hogy elég.

DOKTOR
Köszönöm! Egyelőre elég.

THALLER
Ide teszem. Na, inkább még egyet…

DOKTOR
Na, rántsuk le a barátunk bundáját.

THALLER
Mikor jön a tímár?

THALLER
Nem kell tímár. Hoztam mindent, ami kell. Elkészítené az oldatot? Ott a táskámban megtalálja. Én addig megpróbálom lekapni ezt a bundát. A kesztyűje lesz majd nehéz…

THALLER (miközben pakolja a táskát, majd egy dézsába önti az onnan kiszedett üvegcsék tartalmát)
Szegény Angelo, ha tudná, milyen sorsra jut a teste!

DOKTOR
Ravasz ember a császár! Tanult kollégámat, Franz von Hildebrandtot az utóbbi hónapokban naponta küldte látogatni. Azt leste, hogy mennyi van még hátra a vén feketének, hogy nem tervezi-e, hogy a Dunába öli magát, vagy az önkéntes tűzhalált, vagy egyszerűen csak nem akar-e elhúzódni valami rejtekhelyre meghalni, mint az elefántokról beszélik.

THALLER
Előre kinézte magának?

DOKTOR
Már sok éve fáj a foga egy szép kitömött négerre, amellyel a természettudományi gyűjteményét tökéletessé tehetné, hogy úgy mondjam: megkoronázná. Itt van koronának hát a főhercegi mór! Jöjjön, fogja meg a karját, amíg az ujjairól lefejtem a bőrt.

THALLER
Nem szép munka ez. Megfaragni mégiscsak más, mint nyúzni.

DOKTOR
Éppen egymás ellentéte a kettő. Pont az a külső burok tűnik el, amennyivel egy szobrász annyit vacakol.

THALLER
Ahol a fény és a test találkozik.

DOKTOR
A függöny Thaller. A függöny!

A Doktor felemeli a teljesen lenyúzott bőrt.




HARMADIK FELVONÁS

Miközben Thaller a faszoborra applikálja a bőrt, megérkezik Angelo két barátja, Barth és Löwith, egykori szabadkőművesek. Az ő szemszögük az érzelmi azonosulás és a közös múlt. A császári erőszak megtestesülését látják Angelo kipreparálásában. Majd Josephine, Angelo lánya érkezik, aki apja testét követeli vissza. Közben beesteledett, és mivel a városban híre ment, hogy mi zajlik a kocsiszínben, kapatos, nagyvilági társaság állít be, hogy a látványosság tanúja legyen, majd egyre többen állítanak be az utcáról. Szemszögük a voiyeuré, Angeloban a majomembert, a szexuális tárgyat a „bűnös” és „titokzatos” szabadkőműves összeesküvőt látják, aki az egyház és a császárság intézményei ellen tört: a bűnös idegen, a felforgató, a csábító. A teljesen részeg hullaszállítók visszatérnek és a pénzüket követelik, dulakodás, majd verekedés kezdődik, végül a katonaság mindenkit elzavar. Ott marad az elkészült preparátum a színpadon a maga komplex titokzatosságában és megfejthetetlenségében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése